HÉTKÖZNAPI ROKOKÓ: 3 DOLOG AMIVEL DÍSZESEBBÉ TEHETED A RUHATÁRADAT

Fennkölt és mókás elemek, melyek újraértelmezett, mai változatai most is könnyen feldobhatják a szettedet.


A 18. század elején a rokokó a komor, hivatalos és kissé nehézkes barokkra válaszként született. Az arisztokrácia a kor gazdasági fellendülésére kirobbanó optimizmussal reagálta, ennek megfelelően pedig könnyedebb, vidámabb és véletlenszerűbb stílusra vágyott. A nevet a rocaille szó vicces becézéséből kapta, mely eredetileg kagylókkal, kövekkel való díszítés módot jelentett és közkedvelt volt a reneszánsz óta.
Persze a barokk és a rokokó is híres a túldíszítettségről, csak míg előbbi ezt komolyan veszi, addig utóbbi összekacsint felette, ami sokkal szerethetőbbé teszi, még ironikus szemmel nézve is. Ez a szeszélyes huncutság pedig ma is inspiráló dizájn és öltözködés tekintetében.

Szalagok és masnik, nem csak kislányoknak

A díszítés hagyományos és költséghatékony módja, plusz a legegyszerűbb módja annak, hogy úgy érezheted magad, mint egy ajándék! Viselheted chokerként a nyakad körül, masniban az inged gallérja alatt, a hajadba fonva vagy hosszan lobogóra hagyva a copfodon! De kísérletezhetsz teljesen új formátumokkal is, például egy vastagabb darabot befűzhetsz egy ballonkabát ujjpántjának helyébe vagy köthetsz apró masnit a karika fülbevalódra is, a meglepő lehetőségek száma végtelen. Ráadásul szuperül feldob egy sima farmer + ing párost.

View this post on Instagram

💐

A post shared by Michelle Pålsson Horvath (@minimidimichi) on

Kagylós és gyöngyös ékszerek, motívumok

Ha már eredetileg is a tenger élővilágához kapcsolódik a rokokó szó, miért ne építenénk be egész konkrétan kagylók vagy szabálytalan édesvízi gyöngyök formájában a szettjeinkbe? Az elmúlt néhány évben szupermenők lettek a kagylókból fűzött chokerek és bokaláncok, de hobbyboltban beszerezhetőek csak simán lyukkal ellátott darabok is, amiket magad is felvarrhatsz egy hajpánra, gombként a blúzodra vagy fel is fűzheted őket mondjuk napszemüveg nyakbaakasztónak. Egy korábbi nyaraláson talált darabból pedig szép, személyes medál lehet. A Pinteresten végtelen számú ötletet találhatsz, ha rákeresel. Próbáld ki aszimmetrikusan, mondjuk félpár fülbevalóként viselve!

View this post on Instagram

🐚

A post shared by Michelle Pålsson Horvath (@minimidimichi) on

View this post on Instagram

// pearl inspiration ✨ (source unknown)

A post shared by the Mama Kin (@themamakin) on

Fodrok

A legkézenfekvőbb rokokó elem azért mégiscsak a fodor, hiszen benne köszön vissza legegyértelműbben a szigorúsággal szembemenő, cikornyás cifraság! Ma a hétköznapokon akkor szeretjük a legjobban, ha játékos, aszimmetrikus, könnyed és légies. Míg a rokokó ruhái mai szemmel inkább tűnnek viselésre kényelmetlen, ámde a szemnek győnyörű műalkotásnak, addig mai leszármazottai szinte könyörögnek, hogy mozogj bennük.

Szerző: Virág Zsófia

Read more