India

Ezek a vintage indiai képek 7 új ötletet adnak az öltözködéshez

Váratlan helyről jött az inspo.
Ami azt illeti, soha nem gondolkoztam azon, hogy milyen klasszul öltöznek az indiaiak.
Kortársaimhoz hasonlóan eddig főleg nyugat felé tekintgettem, amikor új ötletek után
kutattam. Órási hiba! Na jó nem hiba, de szűklátókörűség. Mint kiderült, duplán visszafelé
tekintgetni pedig valódi aranybánya, a másik visszafele alatt természetesen az időt értem.
A régmúlt Indiájában sok olyan styling-, kiegészítő- és szépségmegoldást találni, ami
átültethető a mára még akár Magyarországon is.
Kezdjük rögtön egy komoly ékszer-inspirációval. Az alsó, szinte csavarokra emlékeztető,
nyers fültágító párosítása a felső, nőies dupla-gyöngy piercienggel őrülten modernnek hat.
Néhány évvel ezelőtt a Dior dobta piacra az elöl-hátul gyöngy fülbevalókat, amik (és
persze kopijaik) szélsebesen meghódították a világot. Eddig azonban nem gondoltam arra,
hogy a fülcimpámon kívül is lehetne hordani.


Mindent imádok ennek a maharadzsának a díszes öltözékén, a kedvencem mégis a
keresztbe futó gyöngysor. Elég újszerű ötlet az olyannyira klasszikus gyöngy viselésére.
Alternatívaként egy díszes, láncos övet is el tudnék képzelni hasonlóan viselve.
Azon kívül, hogy hatalmas couples goals, az tetszik nagyon, hogy a szári-viselés
természetes aszimmetriája alól szűk pólóujjak lógnak ki. Ráadásul egy különleges 1/2
hosszban, azaz a rövid ujj és a 3/4-es ujj között valahol félúton. Ezt a mába átültetve
valamilyen sportos, technikai anyag formájában egy aszimmetrikus ruha alól kibukkanva
látom magam előtt.


Szinte mániákusan keresem az újabbnál újabb kedvenc színpárjaimat minden szezonban.
Azt a két árnyalatot, ami egymással párosítva szinte úgy hat, mintha egy új színt fedeztem
volna fel. Ez a kép pedig megajándékozott a smaragdzöld-rágógumi rózsaszín bizarrul
tökéletes ötletével.
Persze az egyszerűséggel sincsen semmi gond. Pláne ha az tetőtől talpig fehéret jelent
beleértve szoknya ÉS nadrág ÉS kalap viselését is.
Ettől a képtől pazar, mintás anyagból készült szettek viseléséhez támad kedvem,
kiegészítve vastag, kövekkel díszített chokerrel.
Hihetetlenül elegáns viselet a fehér póló a bonyolultan tekert szári alatt, megkoronázva
egy egyszerű gyöngysorral. Letisztult, mégis emlékezetes. Copy!

Read more